A most megítélt 7 milliárd forintos támogatást a nyertes pályázók erdőtelepítésre, valamint a fenntartási időszakhoz tartozó erdészeti szakfeladatok ellátására fordíthatják.
 
Az irányító hatóság eddig 1077 darab kérelem támogatásáról hozott döntést, összesen 26,3 milliárd forint értékben, ezzel közel 7400 hektár új erdő telepíthető.
 
A szaktárca kiemelte: az erdőgazdálkodás közvetlenül is megoldást kínál a klímaváltozásra, ezért a kormány célul tűzte ki az ország fával borított területeinek növelését. Ezt elősegítendő hirdette meg az agrártárca a mintegy 39 milliárd forint keretösszegű Erdősítés támogatása című felhívást.
 
A közlemény szerint annak érdekében, hogy a gazdálkodók minél kedvezőbb feltételekkel telepíthessenek új erdőterületeket, a tárca a felhívás módosításáról döntött, az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, a fafajtól függően 80-130 százalékkal több forrást is igénybe vehetnek. Ugyancsak változás, hogy a jövedelempótló támogatás összege az eddigi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelkedett és igénybevételének időtartama minden fafaj esetében egységesen 12 évre nőtt. Így több támogatást kapnak a gazdák, és fafajtól függően 4-7 évvel hosszabb ideig vehetik igénybe azt.
 
A pályázatra beérkezett kérelmek elbírálása folyamatosan zajlik, a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető pályázati felhívás továbbra is nyitva áll az érdeklődők előtt - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.