A Bajnokok Ligájában is címvédő győriek remekül kezdték a találkozót, már 6-0-ra vezettek, amikor - a tizedik percben - a hazaiak először betaláltak. Első gólja után azonban lendületbe került az Érd, elkezdte ledolgozni tetemes hátrányát, ám Danyi Gábor vezetőedző időkérése után ismét a vendégek percei következtek.

A második felvonás közepén már 11 góllal vezetett a Győr, amely a holland Cornelia Nycke Groot irányításával remekül játszott, a házigazdák viszont a találkozó utolsó negyedében motiváltabbnak tűntek, jelentősen csökkentették hátrányukat, és végül csak négy találattal veszítettek.

Januári vállsérülése és műtétje után ezen a találkozón tért vissza az ETO junior világbajnok balszélsője, Fodor Csenge, aki négy góllal zárt. Csapattársai közül a norvég beálló, Kari Brattset volt a legeredményesebb hat találattal, az érdieknél pedig Jovana Kovacevic és Katarina Krpez Slezak is hét gólt dobott.

    Eredmény:
Érd HC-Győri Audi ETO KC 27-31 (9-16)