Boros Anita, az építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár kiemelte, hogy a fenntarthatóság kérdésre számos szakpolitikai területet érint. A tényleges áttöréshez rendszerszintű látásmód kell, és az átmeneti időszakban is meg kell őrizni a társadalmi jólétet – mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta, ennek jegyében kezdik meg a kormányzati fenntarthatósági fejlődési stratégia kidolgozását, amelynek célja, hogy megtalálják a megfelelő megoldásokat és technológiákat. Közölte: a problémák ismertek, és tudják, hogy min kell javítani. Az országnak fokozatosan át kell térnie a körforgásos gazdálkodásra. A kormány ebben a szemléletformálás, illetve a cégek technológiaváltásának támogatásával igyekszik segíteni – foglmazott Boros Anita. A politikus a programsorozatról elmondta, hogy idén mintegy negyven rendezvényen szólítják meg a társadalmi közösségeket és gazdasági társaságokat.

Pályázatok indulnak, a jövő héten például az illegális hulladéklerakás felszámolásával kapcsolatban írnak ki egyet egyetemi hallgatóknak. A pályázatok a kormany.hu weblapon is elérhetőek lesznek – közölte. Az ITM célja egy fenntarthatósági kutatóhálózat életre hívása is, amely segíti a kormányzat reagálását a környezeti kihívásokra.

Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora elmondta: a konferenciának helyet adó Globalizációs Kompetencia Központot azzal a céllal hívták életre tavaly nyáron, hogy a tudomány, az ipar és a kormányzat képviselői találkozzanak, és egyeztessenek a jövőt meghatározó kérdésekről.

Kara Ákos, fideszes országgyűlési képviselő, miniszteri biztos leszögezte, hogy a klímavédelem árát a legnagyobb szennyezőknek kell megfizetniük. Hozzátette: fontos szempont, hogy a magyar családok által fizetett energia- és élelmiszerárak ne emelkedjenek.