Az M1 csatorna információi szerint a késelő diák édesapja meglátogatta a tanárnőt és csaknem egy órán át beszélgettek. Az M1 úgy tudja: a tanárnő kész megbocsátani a diáknak.
 
Csütörtökön egy 17 éves fiú, a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tanulója késelte meg tanárát. Az 51 éves tanárnő a hátán, alkarján sérült, utóbbi miatt műtét is vár rá.
 
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkor azt közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnőnek és az érintett szakképzési intézménynek.
 
A megyei rendőr-főkapitányság emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
 
A bíróság szombaton elrendelte a diák letartóztatását.
 
A Győri Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a legsúlyosabb - a személyi szabadság elvonásával járó - kényszerintézkedést azért rendelték el, mert a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás nehezítésének veszélye, a tanúk befolyásolásának lehetősége.
 
A fiatalkorú gyanúsított letartóztatását egyéni elhelyezés keretében hajtják végre - közölték.