A klub honlapjának híradása szerint a csütörtöki sajtótájékoztatón Fűzy András elnök emlékeztetett arra, hogy hét éve szenvedett súlyos buszbalesetet az együttes, amely Sopronba tartott edzőmeccsre. A Vitnyéd előtti szerencsétlenségben Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató életét vesztette, s azóta minden évben mérkőzéssel emlékeznek a szomorú eseményre.
 
"Szomorú apropója van ennek a meccsnek, de a múltat nem szabad feledni" - jelentette ki Fűzy András klubelnök. "Klubunk ráadásul idén tizenöt éves, hiszen 2005-ben költöztünk át Sopronból Győrbe. A Sopronnak ezúttal is köszönjük, hogy eljön az emlékmérkőzésre, melyet a jelen állás szerint nézők előtt rendezhetünk meg. Belépő ezúttal sincs, pontosabban a korábbi évek gyakorlatának megfelelően mindenkitől kérünk egy labdát, melyet most nem kell a pályára dobni, a bejáratnál kell leadni. Ezeket a játékokat győri és Győr környéki óvodák, iskolák kapják majd meg, ahogyan az elmúlt években is" - tette hozzá az elnök, aki a felkészülés nehézségeiről is beszélt a koronavírus-járvány közepette.
 
"A jelenlegi határzár miatt nem könnyű lekötni mérkőzéseket, de mindent megteszünk, hogy felkészüljünk a bajnokságra, mely a tervek szerint október elején elkezdődne, más kérdés, hogy hivatalos versenynaptár még nincs. Hetekre, hónapokra előre lehetetlen tervezni, gyakorlatilag naponta kell fontos döntéseket hozni. Itt jelezném, hogy elvégeztettük a koronavírus-tesztet, és szerencsére mindegyik esetben negatív lett" - mondta Fűzy András.
 
A hetedik Fűzy Ákos-Tapodi Péter Emlékmérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik a győri Egyetemi Csarnokban.