A közlemény szerint Borkai Zsolt, aki 2006 óta hivatalban lévő városvezető, a 13 évvel ezelőtt megkezdett út folytatását ígéri, és továbbra is Győr dinamikus, töretlen fejlődéséért kíván tevékenykedni, hogy a város biztonságos, tervezhető jövőt kínáló, jó munka- és szabadidős lehetőségeket, erős szociális szolgáltatásokat biztosító település maradjon. 

A közlemény idézi a jelöltet, aki szerint 2006 óta hatalmas utat járt be a megyeszékhely, mert mára az ország egyik fő gazdasági központjává vált, emellett kulturális fellegvár, az ország egyik legnépszerűbb úti célja, a tudomány, az innovatív megoldások otthona, valamint a sport kiemelkedő városa. 

Borkai Zsolt célja, hogy ezeket a területeket tovább erősítse, miközben megőrizik a város élhetőségét – tudatták.

„A Győrben kialakult széleskörű összefogás, a gazdasági élet társadalmi felelősségvállalásban élen járó szereplői, az egyetem, a különböző intézmények és szervezetek, valamint a lokálpatrióta győriek együttműködése, a közösség érdekében végzett együttes cselekvés nagy erővel bír” – mondta.

Kitért arra is, hogy a Fidesz-KDNP-nek 16 önkormányzati képviselőjelöltje van, akik közül 13 jelenleg is önkormányzati képviselő. 

Ők már bizonyították, hogy elkötelezettek a városrészeik iránt, azok fejlődését tartják szem előtt, de az új jelölteket is jó szívvel ajánlom a választók figyelmébe – fogalmazott.