A járőrök Győrben, a Töltésszer utcában ellenőrizték egy buszparkolóban álló személygépkocsi vezetőjét 2019. október 3-án 17 óra 55 perckor. Az intézkedés során az egyenruhások átvizsgálták a gépkocsit is, amelynek során – a csomagtartóban lévő táskában – alufóliába csomagolt, bruttó 24,8 gramm súlyú, továbbá üveg- és műanyag fiolában, bruttó 51,3 gramm súlyú kábítószergyanús anyagot és egy őrlőt – benne szintén kábítószergyanús anyagmaradvánnyal – találtak.

A 25 éves férfit a rendőrök elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A nyomozók H. Dávidot kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A győri rendőrök az 1-es számú főúton ellenőrizték, egy a Kossuth Lajos utca felől, a belváros irányába közlekedő személygépkocsi vezetőjét 2019. október 3-án 18 óra 45 perckor. A járőrök az intézkedés során átvizsgálták a járművet, amelynek eredményeként az első ülésen – egy fém dobozban – alufóliába csomagolt, bruttó 9,8 gramm súlyú kábítószergyanús anyagra bukkantak.

A 27 éves férfit az egyenruhások elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Ruházatának átvizsgálásakor, nadrágjában elrejtve további 31,9 gramm súlyú kábítószergyanús növényi származékot találtak az egyenruhások. A nyomozók K. Ádámot kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.