A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az egyenruhások az elmúlt 24 órában 499 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, ebből három esetben jelzett alkoholfogyasztást a járművezetőknél az alkoholteszter. Két ittas sofőr balesetet is okozott.

Anyagi káros közúti közlekedési baleset történt 2019. október 30-án 18 óra 45 perckor Csorna belterületén, ahol – a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján – egy helyi nő parkolás közben gépjárműve elejével nekiütközött egy ott szabályosan várakozó másik személyautó bal oldalának. A szemle során a 49 éves nővel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív eredményt mutatott. A balesetben személyi sérülés nem történt.

Egy 44 éves győri nő közlekedett Suzuki típusú személyautójával a 83-as számú főúton Győr külterületén 2019. október 30-án 18 óra 5 perckor, amikor nekiütközött a vele azonos sávban és irányban, előtte szabályosan közlekedő személygépkocsi hátuljának. Ezt követően a nő felhajtott egy járdaszigetre, és az ott található jelzőtáblának ütközve állt meg. A két sofőr, valamint a vétlen autó utasa is megsérült. Ebben az esetben is pozitív lett az alkoholszondás ellenőrzés eredménye a balesetet okozó nőnél.