Az ünnepi adománycsomagok összeállítását a járványhelyzet miatt idén több kisebb szakaszban valósítja meg a karitatív szervezet, egész éves segítségnyújtásának csupán töredéke a most útnak induló mennyiség – olvasható a közleményben.

Az ünnepi adománycsomagok az ország több pontjára fognak megérkezni: többgyermekes családokhoz, gyermekeiket egyedül nevelő szülőkhöz, létminimum alatt élőkhöz, krízishelyzetbe került családokhoz egyaránt.

A karácsonyra való tekintettel a csomagokba a tartós élelmiszerek mellett olyan karácsonyi finomságok is kerülnek ilyenkor, melyeket a családok nem tudnak megengedni maguknak.

Az első élelmiszercsomagok összeállításába Wolf Kati énekes és Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász is bekapcsolódott önkéntesként, majd az első csomagot egy budapesti családhoz vitték el Gáncs Kristóffal, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatójával együtt.

A Segélyszervezet Országos Segélyközpontjához idén október végéig csaknem 70 ezer kérés érkezett, amely jelentősen meghaladja a 2019-es teljes évben beérkező mintegy 40 ezres kérésszámot.

A jelentős növekedés azt mutatja, hogy sok család került nehéz helyzetbe a járványhelyzet következményei miatt.

A segélyakció kapcsolódik az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéséhez. A Segélyszervezet ünnepi segélyprogramjait és egész éves rászorulókért végzett munkáját a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni.

Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani és rendelkezik bankkártyával, az a segélyszervezet weboldalán  egyszerűen és biztonságosan adakozhat.

Átutalással és csekken is várják a segítséget.

December 24-ig a Tesco áruházak pénztáraiban a 250 forintos adománykuponok megvásárlásával is lehet adakozni, de a nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokban is gyűjtik a pénzfelajánlásokat.