A bruttó jegyárbevétel megközelítette az öt és fél milliárd forintot. Az artmozikban a magyar Rossz versek tarolt, amit az Oscar-díjas Zöld könyv - Útmutató az élethez és a Bohém rapszódia követtek.

Csaknem 3,8 millió néző 5,48 milliárd forint jegybevételt termelt a hazai mozikban az NMHH Nemzeti Filmirodájának összesítése szerint 2019 első negyedévében. A legtöbben – 388 ezren – az Így neveld a sárkányodat 3. című animációs filmre látogattak el, ami 50 ezerrel több, mint a második helyezett Marvel kapitány nézőszáma.

A szuperhősös film után a harmadik helyen áll 238 ezer nézővel az örökbefogadásról szóló Instant család című amerikai családi vígjáték. A top 10-be bekerült a magyar Kölcsönlakás is 149 ezer nézővel, a tizedik helyen lévő BÚÉK-ra, az olasz Teljesen idegenek magyar remake-jére pedig 112 ezren voltak kíváncsiak.

A két magyar filmet leszámítva a tíz legnézettebb film mindegyike amerikai gyártású.

Az NMHH külön kimutatást készített az artmozikról is. A nézők száma túllépte a 340 ezret, amely 40 ezres visszaesést jelent a tavalyi hasonló időszakhoz képest, míg a jegybevétel meghaladta a 430 millió forintot, ami majdnem 37 millióval kevesebb 2018 első negyedévéhez hasonlítva.

A művészmozikban a magyar Rossz versekre váltottak a legtöbben, 22,3 ezren jegyet, amit az Oscar-díjas Zöld könyv - Útmutató az élethez követett 20,6 ezer nézővel és a Bohém rapszódia 14,4 ezerrel. Az Így neveld a sárkányodat 3. ezekben a mozikban csak körülbelül 10 ezer látogatót vonzott.

Az adatokból az is kiderül, hogy átlagosan 29-en mentek el egy vetítésre, az artmozikban 23-an, a jegyek átlagára összességében 1456 forint, az artmozikban 1262 forint volt.

A főváros után – ahol egy belépő átlagban 1585 forint – Győr-Moson-Sopronban és Fejér megyében kellett több mint 1500 forintot, átlagosan 1553, valamint 1534 forintot fizetni egy jegyért. A többi megyében sem lehetett ezer forint alatt megúszni a mozizást, leszámítva Tolnát és Pest megyét, ahol 929 forint, valamint 982 forint volt egy jegy átlagos ára.