Gál Péter Pál, a Fehérvár AV19 SC elnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a Magyar Jégkorong Szövetség sportágfejlesztési stratégiájával összhangban lévő együttműködés célja a Fehérvári Titánok fejlődését szolgáló projekt közös elősegítése, melynek része az Erste Liga-csapat győri szerepeltetése, illetve hogy az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián tanuló fiatalok mellett a Győrben nevelkedő tehetségeket is fokozatosan beépítsék az együttesbe.

A sportvezető hozzátette, a hároméves megállapodás első harmadában, azaz a 2019/20-as szezonban a Fehérvári Titánok gárdája legalább 12 mérkőzését Győrben játszik, míg a második évben az összes hazai mérkőzés helyszíne Győr lesz. A harmadik évben reményeik szerint kialakul egy stabil győri férfi első osztályú csapat, másrészről pedig létrejön a ma még Magyarországon egyedülálló, ugyanakkor szakmailag előrelépést jelentő és gazdaságilag fenntartható úgynevezett farmcsapat jellegű együttműködés.

Nagy Ákos, a Győri ETO HC klubmenedzsere rámutatott, az együttműködés harmadik évére az együttes megjelenésében és megnevezésében is markánsan megjelenik majd a győri klub, azaz 2021-re zöld-fehér színekben szerepel majd a Titánok csapata.

Charles Wassen, a győri klub elnöke és egyben egyik főtámogatójának, a Dana Hungary Kft.-nek a vezetője kitért arra is, hogy októberig befejeződnek az új csarnok építési munkálatai, onnantól kezdve pedig az a cél, hogy első osztályú jégkorongcsapat legyen Győrben. Kiemelte, a Fehérvárhoz hasonlóan, a kisalföldi megyeszékhelyen is szeretnének erős hokikultúrát felépíteni.

Szarvas Zoltán, Győri ETO HC alelnöke arról beszélt, ki kell használni az együttműködést, hogy profi jégkorong lehessen a városban. Jó az utánpótlás, ez a program pedig motivációt jelenthet a fiataloknak, akik első osztályú csapatba szeretnének kerülni.

Szélig Viktor, a székesfehérvári klubmenedzsere szakmailag új kezdeményezésnek és kihívásnak tartja a mostani megállapodást. Megjegyezte, Székesfehérváron az EBEL-csapat a fő termék, amelynek árnyékából így kibújhat a Titánok együttese. Hozzátette, nagy potenciált lát ebben a fiatal csapatban.

A sajtótájékoztatón jelen volt Szabados Richárd, az ERSTE Bank vállalati üzletágának vezetője, az Erste Liga alelnöke is, aki üdvözölte az együttműködést, és arról tájékoztatott, hogy a jövőben, a sportág népszerűsítésének érdekében igyekeznek mérkőzéseket vinni olyan vidéki nagyvárosokba is, amelyeknek nincs Erste ligás csapata.