Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca csütörtöki közleménye szerint közölte: az eddig regisztrált mintegy 13 milliárd forintos igényből több mint 10 milliárd forintot már folyósítottak a bankszámlákra.
 
Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak hiányában korábban nem pályázhattak ágazati bértámogatásra. Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak. A 219 ezer forintos egyszeri támogatás mások mellett a fodrászok, szépségiparban dolgozók, szálláshely-szolgáltatók, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást - ismertetik.
 
A legtöbb kérelem továbbra is a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből érkezett be. A legnagyobb számban a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül mintegy 25 ezren szépségápolással foglalkoznak. A bírálatok és kifizetések folyamatosak, a kérelmeket a veszélyhelyzet végéig lehet benyújtani a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira.
 
Bodó Sándor a közlemény szerint hozzátette: "A kormány gazdaságvédelmi intézkedései elérték a céljukat. A magyar munkaerőpiac átlendült a koronavírus okozta válságon. A foglalkoztatási mutatók a járvány hazai megjelenése előtti szintre erősödtek vissza. Ismét 4,6 milliónál többen dolgoznak Magyarországon."