A közgyűlés utáni sajtótájékoztatón Dézsi Csaba András bemutatta három alpolgármesterét. Radnóti Ákosról a városvezető azt mondta, fiatal, dinamikus személyiség, akinek komoly tapasztalata van az önkormányzati munkában. Hozzátette, ő képviseli azt, amit folytatni szeretnének az előző ciklusból. Az alpolgármester a városüzemeltetésért, a nemzetközi kapcsolatokért és a környezetvédelemért felel majd.

Dézsi Csaba András utóbbival kapcsolatban rámutatott arra, az elmúlt időszakban nem működött környezetvédelmi bizottság a közgyűlés mellett, ezért javaslatára döntöttek ennek életre hívásáról. A polgármester felkérte alpolgármesternek Szeles Szabolcsot is, aki negyedik ciklusát kezdte meg mint önkormányzati képviselő. A közgazdász szakembertől azt várja az új városvezető, hogy „a klasszikus régi fideszes mentalitást képviselje”.

Harmadik alpolgármesternek a jogász végzettségű Perger Elzát, a KDNP győri elnökét kérte fel Dézsi Csaba András. Perger Elza az egészségügyért, a szociálpolitikáért, az oktatásért, az idősügyért, az esélyegyenlőségért és a nemzetiségi ügyekért felel majd. „Szakmai, baráti, lélekben összetartó vezetése lesz Győr városának” – összegzett a polgármester.

Dézsi Csaba András ezután kiemelte, hogy a kampányban meghirdetett 20 pontos programjából pénteken döntöttek a sürgősségi betegellátással, illetve a hosszú várakozási idővel kapcsolatos változásokról. Ennek köszönhetően a győri háziorvosi ügyelet a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház területére kerül, a sürgősségi osztály közelébe, amitől a várakozási idő jelentős csökkenését remélik. A polgármester hozzátette azt is, hogy kezdeményezték a város tüdejének számító Püspökerdő védetté nyilvánítását, és elfogadták a marcalvárosi kiserdő fejlesztési tervét.

Győrben azért volt szükség időközi polgármester-választásra, mert a tavaly október 13-án megválasztott Borkai Zsolt lemondott tisztségéről. Dézsi Csaba András vasárnap a voksok 56,14 százalékát szerezte meg, az MSZP-DK-Momentum-Jobbik-LMP jelöltjeként induló Pollreisz Balázs a szavazatok 39,05 százalékát kapta.