A magyar hal egészséges és kiváló minőségű - hangsúlyozta Nagy István, arra buzdítva mindenkit, hogy az idei karácsonyi vacsorához magyar halat vásároljon, ezzel egyaránt támogatva saját egészségét, a fenntarthatóságot, valamint a hazai termelőket és munkavállalókat.
 
Szólt arról is, hogy Magyarország kormánya a koronavírus-járvány idején jelentős erőfeszítéseket tett a bajba jutott hazai haltermelők megsegítésére, ezt szolgálta a 800 millió forint értékű állami haltelepítés, továbbá a gazdaságvédelmi akcióterv keretében több mint 500 millió forintos támogatás, amely a munkahelymegtartást segítette a halgazdálkodási ágazatban.
 
Nagy István kiemelte: idén sincs gond a kínálattal, a vásárlók a haltermékek széles választékát megtalálhatják a piacokon, a vásárcsarnokokban és az üzletekben.
 
A hazai termelés és halfogyasztás vezető hala továbbra is a ponty, a második helyen áll az afrikai harcsa, de ezt a képet nagyszámú importhal, valamint belföldön termelt fajok is színesíthetik - tette hozzá.
 
Kifejtette: az Agrárminisztériumban azon dolgoznak, hogy a jelenlegi egy főre jutó éves átlag halfogyasztás tovább emelkedjen, és minél nagyobb arányban kerüljenek az asztalra magyar halak. Ez a törekvés a tárcavezető szerint több szempontból is fontos, egyrészt "a hazai halak fogyasztásával támogatjuk a hazai termelőket, hozzájárulunk a hazai akvakultúra-ágazat megmaradásához, amely az ország számos területén fontos szerepet játszik a vidéki népesség foglalkoztatásában."
 
Emellett a frissen piacra kerülő hazai halak fogyasztása környezetvédelmi szempontból is felelősebb döntés a több ezer kilométerről fagyasztva az országba utaztatott tengeri halak vásárlásával szemben - fűzte hozzá.
 
Kitért arra is, hogy az Országgyűlés által kedden megszavazott ágazati törvény aktuális módosítása is segíti, hogy a haltermelés fejlesztésén keresztül a halfogyasztás mértéke érdemben is emelkedjen.
 
Az idén két magyar haltermék kapott európai földrajziárujelző-oltalmat: a Szilvásváradi pisztráng és az Akasztói szikiponty. A Balatoni hal és a Szegedi tükörponty egyelőre az átmeneti nemzeti oltalmat szerezte meg, uniós elismerésük folyamatban van - emlékeztetett a miniszter.
 
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AM) ügyvezetője ismertette, hogy a Kapj rá! halfogyasztást ösztönző kampány célkitűzése volt, hogy az egy személyre jutó éves 5,7 kilogrammos átlagos halfogyasztás 20 százalékkal emelkedjen, ez már négy év alatt több mint 18 százalékkal, 6,7 kilogramm fölé emelkedett. Az édesvízi halfogyasztást népszerűsítő kampány hatékonysági vizsgálata is megmutatta, hogy egyre többen választják az édesvízi halfajokat, amelyben segítséget nyújtanak a konyhatechnológiákat bemutató kisfilmek és a receptek is.
 
Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke szerint az idei haltermelés közepesnek mondható, ugyanakkor bőven lesz hazai hal karácsonyra. A halak nem drágultak idén karácsonyra, hiszen a tavalyihoz hasonlóan az élő ponty kilogrammonként 900-1300 forintba, a pontyszelet 2100-2200 forintba, míg az afrikai harcsafilé 3000-3200 forintba kerül átlagosan.